Bölcsek vagyunk, nem pásztorok – ezért hosszú az út a jászolig
A pásztorok őrzik a juhokat; a bölcsek tanulmányoznak. Nem Isten érdekli őket. Isten érdeklődik irántuk, és hívja őket.
Egyszerre volt örömteli és nyomasztó számomra az idei advent. Örömteli, mert ismét a Megváltó születését várhatjuk szeretteinkkel. Nyomasztó, mert – mint mindent, ami értékes – a világ önmaga és a pénz szolgálatába állította. „A szeretet rád talál, pont mint a szerencse” – hirdeti az állami Szerencsejáték Zrt. a „Kiskarácsony, nagykarácsony” sorsjegyek alatt. Az Erste új reklámszpotja szerint a karácsony üzenete, hogy „higgy magadban”, és a Máriát hordozó szamár „a karácsonyi történet igazi hőse”. Ez persze csak két példa abból a millióból, amivel mindannyian találkoztunk.
Gazdagok vagyunk. A pénz körül forog az életünk. Értelmesek, tanultak, racionálisak vagyunk – mint a bölcsek. Épp ezért hosszú utat kell megtennünk a jászolig, az igazi karácsonyig. Jacques Ellul Money and Power (Pénz és hatalom) című művének utolsó fejezetében („Elmélkedés”) elmondja, miért:
„A jászol előtt, ahol Isten ajándéka fekszik, a pásztorok imádni jöttek, ahogyan mi magunk is. Pásztorok, a szegények legszegényebbjei – ők szolgák, fél-rabszolgák, akiknek semmijük sincs, másoknak dolgoznak, és éjszaka mások nyáját őrzik a mezőn.
És a bölcsek (mágusok), a gazdagok leggazdagabbjai. Varázsló-királyoknak nevezzük őket, és ez nincs messze az igazságtól. Keleti országukban ők elsősorban tudósok és papok, jártasak a csillagok ismeretében, a matematikában és a közigazgatásban. Tudásuk tisztelete révén apránként vagyonossá váltak, és a politikai hatalom nagyban függött az ő döntéseiktől. Varázsló-királyok, gazdagok értelemben, pénzben és hatalomban.
Szegények és gazdagok, egyaránt hivatottak az imádásra Az előtt, aki már most az ellentmondás jele: a királyok Királya a szalmában. E hatalmas bölcsek Királya, aki ugyanakkor szegény e pásztorok mélyszegénységével. Mindenki egyenlő hívást kapott, mindenki azon a nyelven, amely hozzá illett, amely a szívéhez és értelméhez szólt. Ki-ki a maga nyelvén, ahogyan később, amikor az Úr megalapította egyházát, mindenki a maga nyelvén hallott Isten hatalmas tetteiről.
Ezek a szegény emberek hisznek a legendákban, a tündérekben, a természetfelettiben, a csodákban. Ugyanakkor fogékonyak a szellemi valóságokra. Tudják, mi az ima, és várják a szabadulást. Tudják, mi az elmélkedés (mint minden pásztor), és közvetlenül nyitottak a kinyilatkoztatásra. Így Isten a saját nyelvükön szól hozzájuk, csoda és kinyilatkoztatás útján: angyalok szállnak le és hívják őket. Olyan jelt ad nekik, amely egyszerre elégíti ki és nyugtatja meg őket, és amely elérhető számukra: egy kisbaba egy juhakolban.
Ezek a gazdag emberek valószínűleg nem hisznek az angyalokban. De hisznek a tudományukban; tudják, hogyan kell értelmezni az égbolt jeleit; meg akarják magyarázni azt, ami rendellenesnek tűnik. Így Isten az ő nyelvükön szól hozzájuk a csillag által, amely egy érthetetlen jel. Ám számukra lehetetlen elfogadni, hogy érthetetlen, mert ez lebecsülné az általuk jól ismert törvényeket, a tudomány és a végzet törvényeit. Isten az értelmükön keresztül hívja őket. Politikai jelt ad nekik, amely szintén az ő gondjaikhoz szól. Politikai gondolkodásúakként tudják, hogy Heródes király gyűlölete a gyermek iránt valójában hatalmi harc. Gazdagok és szegények, egyaránt hivatottak.
De a szegények kapnak először hívást. A mennyek országában e világ elsői az utolsók, akik megérkeznek. A pásztorok érkeznek meg elsőként. Szegénységük miatt oly közel állva Isten szívéhez, már ott is voltak a juhakol mellett, amely az ő saját helyük. Jézus belépett az emberi nyomorúságba, és azok, akik nyomorúságban élnek, csak pár lépésnyire találják őt. Ez nem jelenti azt, hogy a szegények különbek lennének, vagy hogy dicsekedhetnének szegénységükkel (amikor ezt teszik, gazdaggá válnak!). Ez csupán annyit jelent, hogy Jézus oda jött, ahol ők vannak. A nekik adott kinyilatkoztatás közvetlen és azonnali. Életük középpontjában éri el őket. Amint hittek, máris ott találjuk őket a karám ajtajában.
A gazdagok következnek. Nekik hosszú utat kell megtenniük. Napkeleti bölcsek, akik hosszú útra keltek. Sivatagokon keltek át: a gazdagság, a pénz és a hatalom hiábavalóságának sivatagjain. Nehéz utat jártak be számtalan leküzdendő akadállyal, amelyek közül néhány emberi erőt meghaladónak tűnt („Menj, add el, amid van... Erre... az ifjú szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt”). Türelmesnek kellett lenniük önmagukkal szemben, de igényesnek is. Tudásszomjukat egyetlen irányba kellett fordítaniuk, felhasználva értelmük és gazdagságuk minden erőforrását (mert egy ilyen expedíció költséges!). Ez nem jelenti azt, hogy ők érdemesebbek voltak azoknál, akiknek csak néhány lépést kellett megtenniük. Ők messzebb voltak, mert kiváló emberi előnyökkel rendelkeztek. Apránként megtanulták, hogy ezek a kiváló előnyök választották el őket Istentől. És mivel a hívás áthatolt ezeken a korlátokon, hogy elérje őket, nekik is át kellett hatolniuk az akadályokon, hogy elérjék Őt. Gazdagok és szegények egyaránt hivatottak az imádásra, mindenki azzal, amit hozni tudott.
A pásztorok az imádatukban önmagukat hozták. Mert semmi másuk nem volt. Üres kézzel jöttek, de elhozták imádságukat, éneküket, életüket. Dicsőítették és magasztalták Istent, és amikor távoztak, Jézus első tanúivá váltak; elmondták, amit láttak és hallottak, és mindenki, aki hallotta őket, elcsodálkozott az örömhíren. Az első tanúk, az első evangélisták: ez az ő önátadásuk és imádatuk ajándéka.
A bölcsek az imádatukban olyasmit hoztak, ami az ő szemükben többet ért önmaguknál. Aranyat, gazdagságuk jelképét, és egyben a világ összes gazdagságát. Tömjént, amellyel a királyokat tisztelik, a politikai hatalom jelképét. Mirhát, amelyet balzsamozáshoz használnak, a bölcsek titokzatos erőinek, talán a tudománynak a jelképét. Ezen ajándékok hozatalával a bölcsek Isten kezébe tették e világ éppenséggel vett hatalmait. Felismerték, hogy ezek a hatalmak ehhez a kisbabához tartoznak. Ezeknek a gazdag embereknek, feladva ragaszkodásukat a gazdagsághoz, el kellett jönniük, hogy az ember felajánhasson Urának mindent, ami földi hatalmat ad neki. A szegények nem ajánlhatták fel azt, amijük nem volt, de a gazdagok adót fizethettek a világ gazdagságával.
És ez nem csupán szellemi áldozat volt, mert amikor ezek a királyok távoztak, már nem volt meg az aranyuk, tömjénjük és mirhájuk. Ezeket a dolgokat az Úr kezében hagyták. Önmagukat adták legértékesebb kincseikkel együtt, mert amikor távoztak, ők is tanúkká váltak – a kisgyermek védelmezőivé, akit Heródes király fel akart áldozni. Ezek a varázsló-királyok szakítottak a politikai szolidaritással. Jövetelükkor természetesen beleegyeztek a Heródes királlyal való találkozásba. A hatalom találkozott a hatalommal. Közös érdekeik voltak. De távozásukkor már Jézus oldalán álltak, és elárulták saját érdekeiket. Nem engedelmeskedtek többé Heródesnek, és eltitkolták előle, amit immár tudtak a világ valódi Királyáról.
Szegények és gazdagok, egyaránt tanúk, mert egyaránt hivatottak. Előbb kaptak hívást, mielőtt bármit is tettek volna, és a helyzetük ugyanaz. Ki-ki a maga munkáját végzi. A pásztorok őrzik a juhokat; a bölcsek tanulmányoznak. Nem Isten érdekli őket. Isten érdeklődik irántuk, és hívja őket. Imádásra hívja őket, hogy ajánlják fel azt, ami a legdrágább nekik, mert Isten mindenekelőtt azt adja nekik, ami Neki a legdrágább: az Ő Fiát.
A gazdagok és a szegények számára a karácsonyi imádat önkiüresítő imádat, mert Isten karácsony éjjelén kiüresítette önmagát. Magához ragadta a kezdeményezést, és lemondott hatalmáról, örökkévalóságáról, önmagáról, hogy eljöjjön erre a helyre, ahol végre megláthattuk Őt.”
Ma alig vannak pásztorok, és sokan a bölcsek. Ez azt jelenti, hogy hosszú és áldozatos út vezet a jászolhoz. Nem automatikusan érkezünk meg a „bevásárlásból” Jézus jelenlétébe. Messzebb vagyunk, mert kiváló emberi előnyökkel rendelkezünk, és épp ezek (technikák, pénz, hatalom, módszerek) választanak el minket Istentől. A pásztorok önmagukat adták – nekünk, gazdagoknak azonban ennél többet is ott kell hagynunk.
Áldott karácsonyt a Telosztól, jövőre folytatjuk!